A fény és a gravitáció (tanmese)

Szóval a fekete lyuk:
Tágabb értelemben a tér egy olyan területe, amelybe annyi anyag sûrõsödött, hogy a közelében levõ anyag nem tud szabadulni a gravitációs vonzástól. Minél nagyobb egy égitest tömege, annál nagyobb a gravitációja. És minél nagyobb egy égitestnek a sûrûsége, annál nagyobb a gravitációja az ugyyanolyan tömegû, de kisebb sûrûségû égitesthez képest. A fekete lyukak a téridõ azon tartományai, amelyekbe anyag és sugárzás csak belehullhat, de semmi sem léphet ki, mert a nagy gravitáció miatt a szökési sebesség nagyobb a fénysebességnél. Tehát sem a fény, sem más információt hordozó sugárzás vagy anyag sem hagyhatja el a felületét, így semmi információnk nincs a benne zajló folyamatokról. A fekete lyukaknak akkora a sûrûségük, hogy a gravitáció akkora lesz, hogy nem szabadul belõlük semmi.
És ami bezavart:
Einsteinnek A gravitáció befolyása a fény terjedésére című cikke 1911-ben jelent meg az Annalen der Physik-ben, melyben utalást találunk arra, hogy a Nap erős gravitációs tere elhajlítja a fénysugarakat. „Igen kívánatos lenne - írja Einstein -, ha a csillagászok mihamarabb felfigyelnének erre a problémára, még ha a dolgozatban előadottak kellően meg nem alapozottaknak, vagy éppenséggel vakmerőknek tűnnek is. Függetlenül minden elmélettől, tisztáznunk kell, vajon jelen adottságaink mellett ki tudunk-e mutatni olyan befolyást, amit a gravitációs tér gyakorol a fény terjedésére."
Az általános relativitáselmélet száműzi a gravitációs erő fogalmát, aminek szerepét a tömegnek a téridőre gyakorolt hatása veszi át. Az elmélet főként csillagászati módszerekkel volt ellenőrizhető, mivel itt fordulnak elő óriási tömegek. A leghíresebb kísérleti bizonyítékot kétségtelenül Eddington szolgáltatta azzal, hogy kimutatta a fénysugár elhajlását gravitációs térben. Az általános relativitáselmélet kiállta az elmúlt több mint 80 év próbáját, a csillagászati, kozmikus léptékű folyamatokra ma is ezt hívjuk segítségül.
:-)